Néhány napig még anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a változást okozó frontok egyelőre elkerülik térségünket. Péntekig folytatódik a többnyire gyengén felhős, napos idő, kisebb körzetekben azonban már tartósan ködös, vagy borult időszakok is előfordulhatnak. Az éjszakák továbbra is fagyosak lesznek, napközben azonban 5 fok köré melegszik a levegő. 

Szombaton már egy hidegfront közelíti meg hazánkat, így erősen megnövekszik a felhőzet, megélénkül a szél, csapadék azonban csak kisebb zápor formájában fordulhat elő. Lehűlés egyelőre nem várható, a nappali hőmérsékletek még mindig az átlagos felett alakulnak. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

csütörtök.jpg

Csütörtök: többnyire napos idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a fátyolfelhőzet. A délnyugati szél kissé megélénkül. A nappali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. Késő estére -2, 0 fok közé hűl a levegő. 

péntek.jpg

Péntek: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A délnyugati szél kissé megélénkül. A hajnali órákra -4,-2 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 3-5 fok között alakulnak. 

szombat.jpg

Szombat: többnyire felhős idő várható, kevés napsütés azonban bárhol előfordulhat. Elszórtan kisebb eső, zápor is kialakulhat. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő, néhol köd is képződhet. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: vasárnaptól további lehűlés várható, a jövő hét elején már az átlagosnak megfelelő hőmérsékletű hideg idő várható. A jövő hét közepétől azonban újabb enyhülés valószínű. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: enyhe, napos, száraz, tél, időjárás