Ma már megszűnik a hideg levegő utánpótlása, a magasban néhány fokkal enyhébb levegő érkezik fölénk. A levegő alsó rétegeiben azonban még nem lesz érzékelhető a változás, marad a hideg téli idő, a hőmérsékletek éppen az ilyenkor szokásosnak megfelelően alakulnak.

Holnap azonban egy északnyugatról érkező hidegfront hatására megmozdul a légkör, az élénkülő szél átkeveri a megülepedett fagyos légtömeget.

Az óceáni eredetű levegőt szállító hidegfront tehát nemhogy lehűlést, hanem inkább kisebb enyhülést hoz magával. Mérséklődik az éjszakai lehűlés és napközben már 5 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet.

Szilveszter éjszakáján gyengén fagyos, szeles idő várható, csapadék azonban továbbra sem valószínű.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Hétfő: folytatódik a többnyire napos, száraz idő, csak kevés fátyolfelhő jelenhet meg az égen. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak. Késő estére -3,-1 fok közé hűl a levegő.

Kedd: napközben felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek -3,-1 fok között alakulnak. A délutáni órákra 4-7 fok közé melegszik a levegő.

Szerda: továbbra is felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél élénk, időnként erős lesz. A hajnali minimum hőmérsékletek -2, 0 fok között alakulnak. A délutáni órákra 4-6 fok közé enyhül a levegő.

Távolabbi kilátások: a hétvégéig folytatódik az átlagosnál kissé enyhébb idő, majd ezt követően január 5. után újabb lehűlés érkezhet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hűvös, december, hideg, front, , tél, ősz, csapadék, időjárás