Lassan nyugalomba jut felettünk a sarkvidéki eredetű, hideg levegő, így fokozatosan mérséklődik a légmozgás, egyre kevesebb lesz felettünk a felhő. A derült, szélcsendes idő miatt hétfő hajnalra erősen lehűl a levegő, viszonylag nagy területen mérhetünk -5 fok alatti minimum hőmérsékleteket.

Napközben csak mérsékelt lesz a felmelegedés, a sok napsütés és a gyengébb légmozgásnak köszönhetően azonban már az eddigieknél kellemesebb lesz a hőérzetünk.

Kedd napközben északnyugat felől egy hidegfront éri el hazánkat, ami nagy valószínűséggel átkeveri, kisöpri majd a megülepedett fagyos levegőt. Az óceáni levegőt szállító front hatására megenyhül az idő, helyenként már 5 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Vasárnap: többnyire napos, száraz idő várható, csak átmenetileg növekedhet meg a fátyolfelhőzet. Az északi szél fokozatosan mérséklődik. A nappali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak. Késő estére -3,-1 fok közé hűl a levegő.

Hétfő: folytatódik a változóan fátyolfelhős, napos idő, csapadék nem várható. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órákra -6,-4 fok közé hűl a levegő. A délutáni maximum hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak.

Kedd: felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Néhol előfordulhat futó zápor. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek -3,-1 fok között alakulnak. A délutáni órákra 5-8 fok közé enyhül a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét további részében eseménytelen, csendes időre számíthatunk. Az éjszakák továbbra is fagyosak lesznek, napközben azonban több fokkal az átlagos fölé emelkedik a hőmérséklet. Újabb lehűlés január 5. után valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: tél, csapadék, , hűvös, december, havas, hideg, ősz, front, időjárás