Északi légpályákon sarkvidéki eredetű, egyre hidegebb levegő érkezik fölénk, így a következő napokban további lehűlés várható, az időjárás visszaáll a rendes kerékvágásba. A fölénk érkező levegő többnyire alacsony nedvességtartalmú lesz, ezért számottevő csapadék nem várható, legfeljebb szombaton fordulhatnak elő futó záporok, vagy hózáporok. A hétvégén már megjelenek az éjszakai fagyok és napközben sem lesz melegebb 2-3 foknál. A hideg levegő beáramlása erős északi szél kíséretében történik, így a ténylegesnél jóval alacsonyabb lesz a hőérzetünk.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. Késő estére 1-3 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Elszórtan futó zápor, vagy hózápor is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél erős, helyenként viharos lesz. A hajnali órákra -1,+2 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 2-4 fok között alakulnak.

null

Vasárnap: többnyire napos idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a felhőzet. Az északi szél élénk, időnként erős lesz. A hajnali hőmérsékletek -4,-2 fok között alakulnak. A kora délutáni órákra 1-3 fok közé enyhül a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét elején még folytatódik a hideg, télies idő, majd ezt követően fokozatos enyhülés kezdődik. Csapadék a jövő hét nagy részében nem valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár