Délnyugati áramlással egyre enyhébb levegő érkezik fölénk, így ma tovább erősödik a nappali felmelegedés, a ködmentes tájakon már kevéssel 5 fok fölé melegedhet a levegő. Kisebb körzetekben azonban még tartja magát a hidegpárna, ezeken a tájakon fagypont közelében alakul a hőmérséklet. A következő napokban ciklonok frontjai érik el térségünket, így egyre változékonyabbra fordul időjárásunk. 

Hétfőn egy újabb csapadékzóna vonul át felettünk, így átmenetileg egyre többfelé várható eső, zápor. Mindenhol megenyhül az idő, a kora délutáni órákban többnyire 5 fok feletti hőmérsékletek várhatók. Kedden már egy hidegfront okoz viharos szelet és futó záporokat. A front azonban nem hoz komolyabb lehűlést, legfeljebb néhány fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés.  

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

vasárnap.jpg

Vasárnap: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, helyenként azonban rövid időre kiüthet a nap. Néhol tartósan ködös időszakok is előfordulhatnak. A délnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek szeszélyes területi eloszlásban 0,+6 fok között alakulnak, a magasabb értékeket az átmenetileg gyengén felhős tájakon mérhetjük. Késő este 1-3 fok várható. 

hétfő.jpg

Hétfő: borult idő várható többfelé esővel, záporral. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak. A délutáni órákra 5-8 fok közé enyhül a levegő. 

kedd.jpg

Kedd: eleinte még előfordulhat eső, majd napközben felszakadozik a felhőzet, futó záporok azonban elszórtan még továbbra is előfordulhatnak. Az északnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hajnali órákra 2-4 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a hét közepére átmenetileg kissé visszaesik a hőmérséklet, majd ezt követően ismét enyhül az idő. Több front is átvonul majd felettünk, így meglehetősen változékony, időnként csapadékos idő várható.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: enyhe, felmelegedés, csapadék, eső, időjárás