Továbbra is anticiklonális hatások érvényesülnek időjárásunkban, így folytatódik a csendes, eseménytelen idő. A Kárpát-medencében megülepedett hideg fölé azonban már enyhébb léghullámok érkeznek, így fokozatosan gyengül az éjszakai lehűlés és erősödik a nappali felmelegedés. 
Ma még sok helyen tartja magát a hidegpárna, a hétvégén azonban az élénkülő légmozgás miatt már érezteti hatását az enyhülés, főleg a déli tájakon már 5 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. 

A fölénk érkező levegő azonban nem lesz száraz, így folytatódik az alapvetően felhős idő, legfeljebb rövid időszakokra bukkanhat elő a nap. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

péntek.jpg

Péntek: többnyire felhős, helyenként tartósan ködös idő várható, csak néhol süthet ki rövid időre a nap. A délkeleti szél gyenge marad. A nappali hőmérsékletek általában 1-3 fok között alakulnak, de a tartósan ködös helyeken egész napos fagy, míg a gyengén felhős tájakon +5 fok várható. Késő estére -2, 0 fok közé csökken a hőmérséklet. 

szombat.jpg

Szombat: többnyire a felhőké lesz a főszerep, csak néhol süthet ki rövid időre a nap. Helyenként tartósan ködös időszakok is előfordulhatnak. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 5-8 fok között alakulnak, de a megye északi tájain, valamint a ködös, borongós tájakon ennél több fokkal hidegebb lesz. 

vasárnap.jpg

Vasárnap: folytatódik a nagyrészt felhős idő, legfeljebb átmeneti felszakadozások lehetnek. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak. A délutáni órákra 5-8 fok közé enyhül a levegő, de a tartósan borongós, ködös tájakon ennél hidegebb lesz.

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét elején egy újabb ciklon éri el térségünket, így átmenetileg egyre többfelé várható eső, zápor. Keddig folytatódik az enyhe idő, majd ezt követően kisebb lehűlés valószínű. Komolyabb lehűlés, havas téli idő előjelei továbbra sem látszanak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: felmelegdés, december, időjárás, enyhülés, tél