Továbbra is anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, így folytatódik a csendes, eseménytelen idő. A magasban már kisebb enyhülés kezdődik, ebből azonban a levegő alsó rétegeiben még nem sokat érzékelünk, sőt a fokozódó ködhajlam miatt napközben sem emelkedik jelentősen a hőmérséklet.

A következő napokban azonban élénkül a légmozgás, emiatt az enyhébb levegő már az alsó szintekre is lekeveredik. Fokozatos enyhülés kezdődik, mérséklődik az éjszakai lehűlés, napközben pedig egyre inkább 5 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

Az enyhe levegő azonban nem lesz túl száraz, így továbbra is a felhőké lesz a főszerep, legfeljebb rövid időszakokra bukkanhat elő a nap.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: többnyire borult, ködös idő várható, helyenként azonban kevés napsütés sem kizárt. A délkeleti szél gyenge marad. A nappali hőmérsékletek a gyengén felhős tájakon 1-3 fok között alakulnak, a tartósan borongós, ködös helyeken azonban egész napos fagy várható. Késő estére -3,-1 fok közé hűl a levegő.

null

Péntek: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett kevés napsütés is lehet, kisebb körzetekben azonban tartósan ködös, borult időszakok is előfordulhatnak. A délkeleti szél kissé megélénkül. A hajnali órákra -5,-2 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek általában 1-3 fok között alakulnak, a ködös tájakon azonban 0 fok várható.

null

Szombat: többnyire a felhőké lesz a főszerep, legfeljebb rövid időszakokra bukkanhat elő a nap. Néhol előfordulhat csepergő eső, vagy szitálás. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órákra 0,+3 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek többnyire 5-9 fok között alakulnak, de a tartósan ködös helyeken ennél hidegebb lesz.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét nagy részében már az átlagosnál enyhébb idő várható. Időnként frontok is érintenek bennünket, így esők, záporok is előfordulhatnak. Újabb, a mostanihoz hasonló erejű lehűlés előjelei nem látszanak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár