A hét közepétől már anticiklon alakítja időjárásunkat, a változást okozó frontok néhány napig elkerülik térségünket. A leszálló légmozgásoknak köszönhetően többnyire napos, száraz idő várható, kisebb körzetekben azonban már megjelenhetnek a ködfoltok. A gyenge légmozgás és a kevés felhő miatt az eddigieknél erősebb lesz az éjszakai lehűlés, viszonylag nagy területen mérhetünk -5 fok körüli minimum hőmérsékleteket.

Csütörtöktől már valamivel enyhébb levegő érkezik fölénk a magasban, ennek hatására azonban fokozódhat a ködhajlam. A tartósan ködös, ködfelhős tájakon egész nap 0 fok közelében, vagy ez alatt alakul a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: napközben mindenhol felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 2-4 fok között alakulnak. Késő estére -2, 0 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: többnyire napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a fátyolfelhőzet. Kisebb körzetekben tartósan ködös, ködfelhős időszakok is előfordulhatnak. A délkeletire forduló szél gyenge lesz. A hajnali órákra -5,-3 fok közé hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A nappali hőmérsékletek általában 1-3 fok között alakulnak, de a ködös, ködfelhős tájakon egész nap fagyni fog.

null

Csütörtök: többnyire napos, száraz idő várható, kisebb körzetekben azonban tartósan ködös, ködfelhős időszakok is előfordulhatnak. A délkeleti szél kissé megélénkül. A hajnali hőmérsékletek -5,-3 fok között alakulnak. A délutáni órákra 2-4 fok közé enyhül a levegő, de a ködös tájakon ennél több fokkal hidegebb lesz.

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén már több fokkal enyhébb, de növekvő nedvességtartalmú levegő érkezik fölénk. Tovább erősödik a nappali felmelegedés, de ismét több lesz felettünk a felhő. Újabb kismértékű lehűlés a jövő hét keddtől valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: időjárás, somogy megye, kaposvár