Ma egy mediterrán ciklon csapadékzónája vonul át felettünk, emiatt meglehetősen változékony, esőkkel, záporokkal tarkított időre számíthatunk. A holnap reggeli órákig összességében jelentős, 10-15 mm csapadék is hullhat. Átmenetileg mérséklődik a nappali felmelegedés, a kora délutáni hőmérsékletek 10 fok körül alakulnak. 

Holnapra elvonul a csapadékzóna, mögötte pedig már ismét szárazabb, néhány fokkal enyhébb levegő érkezik fölénk. Napközben fokozatosan felszakadozik a felhőzet és a délutáni órákra ismét 15 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. 

Péntektől néhány napig anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, azaz csendesebb, szárazabb időszak köszönthet be. A frontmentes időben azonban fokozódik a ködhajlam, az éjszakai órákban képződött köd helyenként tartósabban is megmaradhat. Ezeken a tájakon csupán 10 fok körül alakul a nappali hőmérséklet, szemben a gyengén felhős, naposabb helyekkel ahol 15 fok köré melegedhet a levegő.  

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szerda.jpg

Szerda: többnyire borult idő várható, a reggeli, délelőtti órákban azonban helyenként még előfordulhatnak felhőzet felszakadozások. Napközben egyre többfelé várható eső, zápor. A délkeleti szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. Késő estére 8-10 fok közé hűl a levegő. 

csütörtök.jpg

Csütörtök: eleinte még előfordulhat eső, zápor, majd napközben csökken a csapadékhajlam, fokozatosan felszakadozik a felhőzet. A délkeleti szél élénk, néhol erős lesz. A hajnali hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak. A délutáni órákra 13-15 fok közé melegszik a levegő. 

péntek.jpg

Péntek: a változóan, gyakran erősen fátyolfelhős ég mellett kevés napsütés is lehet. Kisebb körzetekben tartósan ködös, vagy borult időszakok is előfordulhatnak. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 3-5 fok közé hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 11-13 fok között alakulnak, de a borongós, ködös tájakon ennél több fokkal hűvösebb lesz. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a hétvégén és a jövő hét első felében anticiklon alakítja időjárásunkat, a változékony, csapadékos időt okozó frontok elkerülik térségünket. Eleinte még előfordulhat több-kevesebb napsütés, majd a jövő hét elején fokozódik a ködhajlam, egyre többfelé maradhat meg tartósabban a köd. Kissé hűvösebb levegő szivárog fölénk, így tovább mérséklődik a nappali felmelegedés. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: felhős, csapadék, időjárás, lehűlés, eső