A tőlünk délre örvénylő ciklon áramlási rendszerében egyre nedvesebb, ugyanakkor többnyire enyhe léghullámok érkeznek fölénk, így folytatódik a meglehetősen változékony, az ilyenkor szokásosnál kissé melegebb idő. A következő 48 órában több hullámban érkezik a csapadék, így túlnyomóan borult lesz az ég és összességében sokfelé várható eső, zápor. Helyenként jelentős mennyiségű csapadék is hullhat.

Csütörtökön azonban várhatóan megszűnik a nedves levegő utánpótlása, ismét szárazabb léghullámok érkeznek fölénk. Sok napsütés ugyan nem várható, de eső, zápor is már csak elszórtan fordulhat elő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: napközben tovább vastagszik felettünk a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor. A délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik. A nappali hőmérsékletek 10-13 fok között alakulnak. A késő esti órákra 8-10 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: túlnyomóan borult idő várható, legfeljebb átmenetileg vékonyodhat el a felhőzet. Többfelé várható újabb eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak. A délutáni órákra 13-15 fok közé melegszik a levegő.

null

Csütörtök: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett kevés napsütés is lehet. Elszórtan még előfordulhat kisebb eső, zápor. A délkeletire forduló szél megélénkül. A hajnali órákra 2-4 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: pénteken és szombaton nyugodt, csendes idő várható erősödő nappali felmelegedéssel. A gyengén felhős helyeken, illetve időszakokban ismét 15 fok fölé melegszik a levegő. A vasárnap és a jövő hét elejének időjárása még bizonytalan, de valószínű, hogy ismét csapadékosabbra fordul az idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: kaposvár, somogy megye, időjárás