Egy ciklon áramlási rendszerében váltakozó nedvességtartalmú, de többnyire enyhe léghullámok érkeznek fölénk. A frontok és a hozzájuk kapcsolódó csapadékzónák 24-36 óránként követik egymást, így meglehetősen változékony, mozgalmas időre számíthatunk.  A hidegfront csapadékzónája a délutáni órákra várhatóan elhagyja térségünket, így megszűnik az eső, megkezdődik a felhőzet elvékonyodása, felszakadozása. Az északnyugatira forduló széllel néhány fokkal hűvösebb levegő érkezik fölénk, így kissé tovább mérséklődik a nappali felmelegedés. 

Holnap két front közötti nyugodtabb idő várható helyenként tartósan magmaradó ködfoltokkal. A hajnali órákban a derült, szélvédett helyeken gyenge fagy is előfordulhat. Kedden már itt az újabb csapadékzóna, így fokozatosan megvastagszik a felhőzet és a délutáni óráktól egyre többfelé várható eső, zápor. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

vasárnap.jpg

Vasárnap: eleinte borult idő várható többfelé esővel, záporral, majd a délutáni órákban már megkezdődik a felhőzet elvékonyodása, felszakadozása. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. A nappali hőmérsékletek 9-11 fok között alakulnak. Késő estére 4-7 fok közé hűl a levegő. 

hétfő.jpg

Hétfő: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett kevés napsütés is lehet. Helyenként tartósan ködös időszakok is előfordulhatnak. A délkeletire forduló szél megélénkül. A hajnali órákra 0,+4 fok közé hűl a levegő, a tartósan derült tájakon gyenge fagy várható. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 11-13 fok között alakulnak. 

kedd.jpg

Kedd: napközben fokozatosan megvastagszik a felhőzet és a délutáni óráktól egyre többfelé valószínű eső, zápor. A hajnali, reggeli órákban sűrű ködfoltok is előfordulhatnak. A délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 3-5 fok között alakulnak. A délutáni órákra 12-14 fok közé melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét végéig folytatódik a változékony, gyakran csapadékos idő. Csütörtökig kissé csökken, majd péntektől várhatóan ismét emelkedik a hőmérséklet. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: felhőzet, hidegfront, csapadék, időjárás