A következő napokban is ciklonális hatások alakítják időjárásunkat, így újabb felhő és csapadékzónák érik el térségünket. Ma egy melegfronti csapadékzóna alakítja időjárásunkat, így sok lesz felettünk a felhő és szórványosan esők, záporok is előfordulhatnak. A nappali hőmérsékletek azonban ennek ellenére még 15 fok körül alakulnak.

Holnap már a ciklon hidegfrontja okoz további csapadékot. Az északnyugatira forduló széllel néhány fokkal hűvösebb levegő érkezik fölénk, így mérséklődik a nappali felmelegedés, a kora délutáni hőmérsékletek már csak 10 fok körül alakulnak.

Hétfőre elhagyja térségünket a csapadékzóna, megnyugszik az idő, emiatt azonban ismét fokozódik a ködhajlam.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: gyakran lesz erősen felhős az ég, legfeljebb rövid időre szakadozhat fel a felhőzet, illetve süthet ki a nap. Szórványosan várható eső, zápor. A déli, délkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak. A késő esti órákra 9-11 fok közé hűl a levegő.

null

Vasárnap: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, legfeljebb a nap végén szakadozhat fel a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak. A délutáni órákra 9-11 fok közé melegszik a levegő.

null

Hétfő: gyakran lesz erősen felhős az ég, emellett azonban kevés napsütésre is számíthatunk. Helyenként tartósan ködös időszakok is előfordulhatnak. A délkeleti szél kissé megélénkül. A hajnali órákra 0,+3 fok közé hűl a levegő, többfelé lehet talaj menti fagy. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 10-13 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét nagy részében is marad a változékony idő, a csapadékot okozó frontok szinte 24 óránként követik egymást. Jelentős lehűlés azonban továbbra sem várható, sőt a hét második felében ismét 15 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár