Északi légpályákon sarkvidéki eredetű, hideg léghullámok érkeznek fölénk, így ma további lehűlésre számíthatunk. Az esti órákig még nedves levegő alakítja időjárásunkat, ezért sok lesz felettünk a felhő és többfelé várható többnyire kisebb mennyiségű eső, zápor. Az elmúlt napokhoz képest mintegy 15 fokkal hűvösebb idő várható, a legmagasabb nappali hőmérsékletek mindössze 10 fok körül alakulnak. 

Holnap is folytatódik a változékony idő, jelentősebb csapadék, vagy  hőmérsékletváltozás azonban már nem várható. Csütörtök hajnalra nyugalomba jut felettünk a hidegfront, mérséklődik a szél, felszakadozik a felhőzet, így erősen lehűl a levegő, többfelé valószínű gyenge fagy. Napközben csendes, száraz idő várható, 10 fok körüli maximum hőmérsékletekkel. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

kedd.jpg

Kedd: túlnyomóan borult idő várható többfelé esővel, záporral. Az északi szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 9-11 fok között alakulnak. Késő estére 5-7 fok közé hűl a levegő. 

szerda.jpg

Szerda: eleinte még előfordulhatnak borongós tájak, néhol kisebb eső is lehet, majd napközben vékonyodik, szakadozik a felhőzet, de futó zápor még a délutáni órákban sem kizárt. Az északi szél élénk, helyenként erős lesz. A hajnali órákra 2-4 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 9-11 fok között alakulnak. 

csütörtök.jpg

Csütörtök: változóan felhős, napos idő várható. A délkeletire forduló szél kissé megélénkül. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő, néhol köd is képződhet. A nappali hőmérsékletek 9-11 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: péntekig még folytatódik az átlagosnál hűvösebb idő, majd a hétvégén már délire fordul felettünk az áramlás amellyel enyhébb léghullámok érkeznek fölénk. Megszűnnek az éjszakai fagyok és erősödik a nappali felmelegedés, helyenként már 15 fok fölé melegszik a levegő. Szép idő azonban nem valószínű, mivel időnként nedvesség is érkezik fölénk. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: lehűlés, hidegfront, hideg, csapadék, időjárás