Anticiklon alakítja időjárásunkat, a magasnyomású képződmény továbbra is távol tartja tőlünk a változást okozó frontokat. A következő napokban is folytatódik a csendes, száraz, többnyire napos idő. Napról napra egy-egy fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés, a hőmérsékletek azonban még bőven az átlagos felett alakulnak.

A gyenge légmozgás miatt azonban fokozódik a ködhajlam, a megemelkedett ködből pedig helyenként makacs rétegfelhőzet képződik, ami már jelentősen befolyásolja a nappali hőmérsékletek alakulását. A tartósan felhős tájakon nem emelkedik a 20 fok fölé a hőmérséklet. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

csütörtök.jpg

Csütörtök: többnyire gyengén fátyolfelhős, napos idő várható, csak kisebb körzetekben lehet tartósan rétegfelhős az ég. A déli szél kissé megélénkül. A nappali hőmérsékletek általában 23-25 fok között alakulnak, de a felhősebb tájakon ennél jóval hűvösebb lesz. Késő estére 14-16 fok közé hűl a levegő.

péntek.jpg

Péntek: többnyire gyengén felhős, napos idő várható, helyenként azonban tartósan felhős, esetleg ködös időszakok is előfordulhatnak. A délies szél gyenge lesz. A hajnali órákra 9-11 fok közé hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A délutáni hőmérsékletek általában 22-24 fok között alakulnak, de a felhősebb tájakon enné jóval hűvösebb lesz.

szombat.jpg

Szombat: gyengén felhős, napos időre számíthatunk, kisebb körzetekben azonban tartósan rétegfelhős, vagy ködös időszakok is előfordulhatnak. A szél továbbra is gyenge marad. A hajnali órákra 8-10 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 21-23 fok között alakulnak, de a ködös, ködfelhős tájakon ennél jóval hűvösebb lehet. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: vasárnap még folytatódik a viszonylag kellemes idő, majd a jövő hét elején gyökeres változás kezdődik időjárásunkban. Hosszú idő után ismét északira fordul felettünk az áramlás, amellyel sarkvidéki eredetű, egyre hidegebb léghullámok érik a Kárpát-medence térségét. Erős lehűlés kezdődik, a hét közepén már az átlagosnál is hidegebb idő várható. 

Címkék: nyárias, változatlan, meleg, száraz, időjárás