Nagy kiterjedésű anticiklon alakítja időjárásunkat, amely a változást okozó frontokat tőlünk messze északra kényszeríti. Nálunk folytatódik az eseménytelen, többnyire napos, száraz idő, legfeljebb átmeneti felhősödések fordulhatnak el. Marad a déli áramlás felettünk, így a nappali hőmérsékletek is jóval az átlag felett, időnként 25 fok közelében alakulnak.

A gyengébb légmozgás miatt azonban ismét erősödhet a ködhajlam, a megemelkedett ködből képződő rétegfelhőzet pedig jelentősen befolyásolhatja a nappali hőmérsékletek alakulását.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: változóan fátyolfelhős, napos idő várható. A délnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 23-25 fok között alakul. Késő estére 15-17 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: többnyire gyengén fátyolfelhős, napos idő várható, kisebb körzetekben azonban tartósan rétegfelhős időszakok is előfordulhatnak. A délnyugati szél gyenge lesz. A hajnali órákra 9-11 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A délutáni hőmérsékletek általában 22-24 fok között alakulnak, de a felhősebb helyeken 20 fok várható.

null

Csütörtök: többnyire gyengén felhős, napos idő várható, néhol azonban tartósan rétegfelhős időszakok is előfordulhatnak. A déli szél megélénkülhet. Az éjszakai minimum hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak, a hajnali órákra helyenként köd is képződhet. A délutáni órákra 23-25 fok közé melegszik a levegő, de a felhősebb tájakon 20 fok várható.

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén már kissé csökken a hőmérséklet, de marad az alapvetően napos, száraz, kellemesen meleg idő. A jövő hét elejétől, közepétől azonban már jelentősebb lehűlés kezdődhet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár