Anticiklon alakítja a Kárpát-medence időjárását, a változékony időt okozó ciklonok és azok frontjai messze elkerülik térségünket. A leszálló légmozgások hatására többnyire gyengén felhős, napos idő várható, csapadékra sehol sem kell számítani. Kisebb körzetekben azonban az éjszakai órákban képződött ködből rétegfelhőzet képződik ami napközben erősen szűrheti a napsütést, illetve befolyásolhatja a maximum hőmérsékletek alakulását.

Déli áramlással továbbra is meleg levegő érkezik fölénk a magasban, így kissé tovább erősödik a nappali felmelegedés, a tartósan napos tájakon már 25 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Hétfő: a változóan, időnként erősen fátyolfelhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A déli szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 22-24 fok között alakulnak, de a felhősebb tájakon ennél néhány fokkal hűvösebb lesz. Késő estére 15-17 fok közé hűl a levegő.

Kedd: napközben többnyire gyengén fátyolfelhős, napos idő várható, legfeljebb néhol növekedhet meg erősebben a felhőzet. A déli szél megélénkül. A hajnali órákra 10-12 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A délutáni órákra általában 22-24 fok közé melegszik a levegő, de a tartósan felhős tájakon 20 fok várható.

Szerda: többnyire gyengén fátyolfelhős, napos idő várható, helyenként azonban átmenetileg erősebben is megnövekedhet a felhőzet. Elvétve jelentéktelen futó zápor is előfordulhat. A déli szél megélénkül. A hajnali órákra 9-11 fok közé hűl a levegő, néhol köd is képződhet. A délutáni hőmérsékletek általában 22-24 fok között alakulnak, de a felhősebb tájakon nem lesz melegebb 20 foknál.

Távolabbi kilátások: a hét második felében ugyan kissé mérséklődik a nappali felmelegedés, a hőmérsékletek azonban még továbbra is a kellemes tartományban alakulnak. Jelentősebb változás, leghamarabb a jövő hét elején, vagy közepén valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: párás, hűvös, október, front, hideg, zivatar, ősz, zápor, csapadék, időjárás