Anticiklonális hatások alakítják hazánk időjárását, a változékony időt okozó frontok messze elkerülnek bennünket. A következő napokban tehát folytatódik a nyugodt, kellemes idő, csapadék vagy erős szél nem rontja majd a hőérzetünket. Mérséklődik az éjszakai lehűlés és tovább erősödik a nappali felmelegedés, helyenként már 25 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

Az éjszaka képződött köd még a délelőtt folyamán feloszlik, így napközben többnyire napos, száraz idő várható. Kisebb körzetekben azonban a megemelkedett ködből rétegfelhőzet képződik, ami erősen szűrheti a napsütést, illetve jelentősen befolyásolhatja a nappali hőmérsékletek alakulását. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

vasárnap.jpg

Vasárnap: változóan fátyolfelhős, napos idő várható, csak néhol maradhat tartósan ködös, vagy rétegfelhős az ég. A délnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 21-23 fok között alakulnak, de a felhősebb tájakon néhány fokkal hűvösebb lesz. Késő estére 15-17 fok közé hűl a levegő. 

hétfő.jpg

Hétfő: változóan fátyolfelhős, többnyire napos idő várható, csak néhol növekedhet meg tartósabban a felhőzet. A déli szél megélénkül. A hajnali órákra 8-10 fok közé hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A délutáni hőmérsékletek 22-24 fok között alakulnak, de a felhős tájakon ennél néhány fokkal hűvösebb lesz. 

kedd.jpg

Kedd: változóan felhős, többnyire napos idő várható. A déli szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak, helyenként köd is képződhet. A délutáni órákra 22-24 fok közé melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét végéig folytatódik a kellemes hőmérsékletű vénasszonyok nyara, legfeljebb néhány fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: napos, száraz, enyhe, felmelegedés, időjárás