Átalakulás kezdődik időjárásunkban, a következő napokban egyre inkább az atlanti ciklonok áramlási rendszerébe kerülünk. Délnyugatira fordul felettünk az áramlás, amellyel több hullámban egyre enyhébb levegő érkezik fölénk. Ma már enyhül az idő, szerdán pedig ismét 20 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. Csütörtökön azonban még áthalad felettünk egy csapadékzóna, így átmenetileg megnövekszik a felhőzet és többfelé valószínű eső, zápor.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: többnyire napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg a fátyolfelhőzet. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak. Késő estére 9-11 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: eleinte még folytatódik a gyengén felhős, napos idő, majd a délutáni óráktól fokozatosan megnövekszik a felhőzet és estétől néhol már előfordulhat kisebb eső, zápor. A délnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A hajnali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. A délutáni órákra 18-20 fok közé melegszik a levegő.

null

Csütörtök: eleinte borult idő várható többfelé esővel, záporral, majd a délutáni, esti óráktól csökken a csapadékhajlam. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. A délutáni órákra 14-16 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: péntektől tartósan délnyugatira fordul felettünk az áramlás, amellyel szárazabb, melegebb léghullámok érkeznek fölénk. A hétvégétől legalább a jövő hét második feléig kellemes, vénasszonyok nyara jellegű idő várható.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár