Északkeleti áramlással néhány fokkal hidegebb levegő érkezik fölénk a magasban, emiatt kissé tovább mérséklődik a nappali felmelegedés, a délutáni órákban a több-kevesebb napsütés hatására sem lesz melegebb 12-13 foknál. Az éjszakai órákban aztán mindenhol kiderül az ég, mérséklődik a légmozgás, így az eddigieknél nagyobb területen várható gyenge fagy akár 2 méteres magasságban is.

A hideg levegő utánpótlása azonban ezzel meg is szűnik, a hét közepétől ismét délire fordul felettünk az áramlás. Jelentősebb enyhülés veszi kezdetét, szerda délutánra már 20 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

Hétfő: eleinte még sok lesz felettünk a felhő, majd a délutáni óráktól fokozatosan felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat kisebb csepergés, futó zápor. Az északkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 11-13 fok között alakulnak. Késő estére 5-8 fok közé hűl a levegő. 

Kedd: többnyire napos idő várható, csak néhol növekedhet meg a fátyolfelhőzet. A délnyugatira forduló szél kissé megélénkül. A hajnali órákra -2,+3 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak. 

Szerda: eleinte folytatódik a többnyire napos idő, majd a délutáni óráktól fokozatosan megnövekszik a felhőzet és estétől már kisebb eső, zápor is előfordulhat. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali órákra 5-7 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak. 

Távolabbi kilátások: csütörtökön még áthalad felettünk egy csapadékzóna, így többfelé várható eső, zápor, majd péntektől szárazabb, melegebb levegő érkezik fölénk, visszatér a kellemes idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: párás, hűvös, október, csapadék, hideg, front, ősz, zivatar, zápor, időjárás