Ma még folytatódik a változékony idő, bár napközben csökken a csapadékhajlam, már csak elszórtan alakulhatnak ki futó záporok.

A következő napokban azonban döntően anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a frontok már elkerülik térségünket. Holnaptól csendes, száraz idő köszönt be. A több-kevesebb napsütés mellett időnként megnövekedhet a felhőzet, csapadék azonban nem várható.

Időközben délnyugatira fordul felettünk az áramlás, amellyel melegebb léghullámok érkeznek fölénk. Erősödik a nappali felmelegedés, ismét 25 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: a reggeli, délelőtti órákban még többfelé várható eső, zápor, majd csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 19-21 fok között alakulnak. Késő estére 16-18 fok közé hűl a levegő.

null

Péntek: változóan felhős, napos idő várható. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órákra 11-13 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A délutáni órákra 22-24 fok közé melegszik a levegő.

null

Szombat: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 12-14 fok közé hűl a levegő, néhol ködfoltok is képződhetnek. A délutáni órákra 23-25 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepéig folytatódik a kissé változékony, de összességében az átlagosnál több fokkal melegebb idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás