Egy mediterrán ciklon áramlási rendszerében nedvesebb levegő érkezik fölénk, így ma már a felhőké lesz a főszerep és főleg a délutáni óráktól eső, zápor, néhol zivatar is előfordulhat. Kiterjedtebb, nagy mennyiségű csapadék azonban a jelenlegi számítások szerint nem valószínű, így lesznek helyek amelyek ezúttal is szárazon maradnak.

Holnapra megérkezik a ciklon hidegfrontja amely mögött már ismét szárazabb levegő érkezik fölénk. Eleinte még előfordulhat kisebb eső, zápor, majd napközben csökken a csapadékhajlam, megkezdődik a felhőzet felszakadozása. A front nem hoz magával jelentősebb lehűlést, így maradnak a 20 fok körüli nappali hőmérsékletek. 

Szerdán is folytatódik a változékony idő. Az átmeneti nyugalom után újabb front közelíti meg térségünket, emiatt napközben fokozatosan megnövekszik a felhőzet és helyenként már kisebb csapadék is előfordulhat. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

hétfő.jpg

Hétfő: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, helyenként azonban átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. Szórványosan várható eső, zápor. A délutáni órákban helyenként zivatar is előfordulhat. A délkeleti szél északnyugatira fordul és megerősödik. A nappali hőmérsékletek 18-21 fok között alakulnak, az alacsonyabb értékeket a csapadékos helyeken mérhetjük.. Késő estére 14-16 fok közé hűl a levegő. 

kedd.jpg

Kedd: eleinte még előfordulhat eső, zápor, majd napközben csökken a csapadékhajlam, fokozatosan elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 12-14 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 19-21 fok között alakulnak. 

szerda.jpg

Szerda: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Szórványosan kisebb eső, zápor is előfordulhat. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. A délutáni órákra 21-23 fok közé melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: csütörtökön egy újabb csapadékzóna vonul át felettünk, főleg a nap első felében várható eső, zápor. Péntektől átmenetileg szárazabb, naposabb idő köszönt be, a nappali hőmérsékletek ismét 25 fok közelében alakulnak. Vasárnap újabb front érkezhet. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: időjárás, hidegfront, eső, lehűlés