Ma még marad az északi áramlás felettünk, így folytatódik az átlagosnál több fokkal hűvösebb idő. Napközben a több-kevesebb napsütés hatására is 20 fok alatt marad a hőmérséklet.

Szombat hajnalra még erősen lehűl a levegő, többfelé lehet gyenge fagy, napközben azonban már az eddigieknél kellemesebb időre számíthatunk.

A hétvégén délire fordul felettünk az áramlás amellyel ismét melegebb léghullámok érkeznek fölénk. Fokozatos felmelegedés kezdődik, vasárnap délutánra már mindenhol 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. A napos, száraz időben kifejezetten kellemes lesz hőérzetünk.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Péntek: változóan felhős, napos idő várható. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A nappali hőmérsékletek 16-18 fok között alakulnak. Késő estére 10-13 fok közé hűl a levegő.

Szombat: túlnyomóan napos, száraz idő várható. A délkeletire forduló szél kissé megélénkül. A hajnali órákra 2-5 fok közé hűl a levegő, többfelé lehet talaj menti fagy. A délutáni órákra 18-20 fok közé melegszik a levegő.

Vasárnap: túlnyomóan napos, száraz idő várható. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak. A délutáni órákra 22-24 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét elején átmenetileg nedvesebb, labilis levegő érkezik fölénk, így növekszik a csapadékhajlam, szórványosan eső, zápor, zivatar is előfordulhat. A hét közepétől ismét szárazabb levegő árasztja el térségünket, több lesz a napsütés. A hőmérsékletekben nem várható lényeges változás. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hideg, párás, hűvös, szeptember, ősz, front, zivatar, zápor, csapadék, időjárás