Az elmúlt napok csapadékosabb időjárását okozó ciklon hidegfrontja vonul át felettünk, így ma még folytatódik a változékony idő. A nap első felében még többfelé lehet eső, zápor, zivatar, majd szárazabb levegő érkezik fölénk, csökken a csapadékhajlam, a délutáni órákban megkezdődik a felhőzet felszakadozása.

Holnaptól már anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, naposabb, szárazabb időszak köszönt be. A hajnali órákra ugyan erősen lehűl a levegő, többfelé 10 fok alá csökken a hőmérséklet, a kora délutáni órákra azonban már ismét 25 fok közelébe melegszik a levegő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Hétfő: eleinte még többfelé lehet eső, zápor, zivatar, majd felszakadozik a felhőzet, a délutáni órákban már csak elszórtan lehet záporos csapadék. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A délutáni órákra 19-21 fok közé melegszik a levegő. Késő estére 15-17 fok közé csökken a hőmérséklet.

null

Kedd: változóan gomolyfelhős, többnyire napos idő várható, csapadék nem lesz. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 8-10 fok közé hűl a levegő. A délutáni hőmérsékletek 22-24 fok között alakulnak.

null

Szerda: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 10-13 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 23-25 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a hét második felében kellemes késő nyáriasan meleg időre számíthatunk. Újabb változás majd vasárnap, illetve a jövő hét elején lehet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás