Északnyugat felől egy markáns hidegfront közelítette meg a Kárpát-medence térségét. A front előterében azonban ma még meleg levegő érkezik fölénk, így folytatódik a kánikula, a nappali hőmérsékletek többnyire 30 fok felett alakulnak. Eleinte még előfordulhatnak napos időszakok, majd fokozatosan megnövekszik a gomolyfelhőzet és elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat.

Holnapra megérkezik fölénk a hidegfront amely mögött a mainál jó 10 fokkal hűvösebb levegő árasztja el térségünket. Jelentős lehűlés kezdődik, lesznek helyek ahol a nappali hőmérsékletek még a 20 fokot sem érik el. Napközben felhős, őszies hangulatú idő várható, szórványosan esőkkel, záporokkal.

Szerdára már át is vonul felettünk a front, így felszakadozik a felhőzet, hosszabb napos időszakokra is számíthatunk. Ismét erősödik a nappali felmelegedés, kellemes kora őszies idő várható.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Hétfő: eleinte még folytatódik a gyengén felhős, napos idő, majd a délutáni, esti óráktól már időnként erősebben megnövekedhet a felhőzet és helyenként zápor, heves zivatar is kialakulhat. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 30-32 fok között alakulnak. Késő estére 22-24 fok közé hűl a levegő.

null

Kedd: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, csak néhol süthet ki rövid időre a nap. Szórványosan várható eső, zápor. Az északnyugati szél erős, a Balaton térségében viharos lehet. A hajnali órákra 15-17 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek általában 20-22 fok között alakulnak, de a csapadékos tájakon 20 foknál is hűvösebb lehet.

null

Szerda: mindenhol felszakadozik a felhőzet, napközben már hosszabb napos időszakok is előfordulhatnak. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 12-15 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 23-25 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a hét második felében, illetve még a jövő hét elején is folytatódik a változékony idő. Péntektől kissé nedvesebb, labilis levegő érkezik fölénk, így növekszik a zápor, zivatarhajlam. A hőmérsékletek többnyire az átlagosnak megfelelően alakulnak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás