A következő három napban még nem lesz lényeges változás időjárásunkban, a lehűlést okozó frontok elkerülik térségünket. Az anticiklonális hatásoknak köszönhetően többnyire napos, száraz idő várható, hűsítő zápor, vagy zivatar legfeljebb elvétve fordulhat elő. Délkeleti áramlással továbbra is igen meleg levegő áramlik fölénk, így marad a kánikula, a nappali hőmérsékletek tartósan 30 fok felett alakulnak. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szombat (1).jpg

Szombat: a napsütés mellett időnként megnövekedhet a fátyol, vagy gomolyfelhőzet, zápor, zivatar azonban csak néhol alakulhat ki. A délkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérséklet 31-33 fok között alakul. A késő esti órákra 25-27 fok közé hűl a levegő. 

vasárnap.jpg

Vasárnap: folytatódik a gyengén fátyolfelhős, napos idő. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak. A délutáni órákra 31-33 fok közé melegszik a levegő. 

hétfő.jpg

Hétfő: eleinte folytatódik a többnyire napos, száraz idő, majd a késő délutáni, esti óráktól már erősebben megnövekedhet a felhőzet és néhol zápor, zivatar is kialakulhat. Az északnyugatira forduló szél élénk lesz. A hajnali órákra 18-20 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 31-33 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: kedden megérkezik fölénk a markáns hidegfront, átmenetileg egyre többfelé lehet eső, zápor. A front mögött a mostanihoz képest 13-15 fokkal hűvösebb levegő érkezik, így erős lehűlés várható. A hét további napjaiban is folytatódik a változékony idő. Eleinte erősödik a nappali felmelegedés, ismét 25 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet, majd pénteken egy hidegfront hatására lehűl a levegő. A frontok átvonulását esők, záporok és megerősödő északi szél jelzi. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: kánikula, hétvége, meleg, időjárás