Délkeleti áramlással továbbra is meleg, páradús léghullámok érkeznek fölénk, így folytatódik a kissé változékony, fülledt idő. A labilis légkör kedvező feltételeket biztosít a helyi záporok, zivatarok kialakulásának, melyek főleg a kora délutáni, esti órákban lehetnek jellemzőek. Egy-egy erősebb zivatargócban felhőszakadás, jégeső is lehet. 

Szerdától már szárazabb, stabilabb, de továbbra is igen meleg levegő érkezik fölénk. A hőmérsékletekben nem lesz lényeges változás, de csökken a csapadékhajlam, egyre kisebb eséllyel alakulhatnak ki záporok, zivatarok. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

hétfő.jpg

Hétfő: a napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet és elszórtan zápor, heves zivatar is kialakulhat. A délkeleti szél megélénkül, zivatar környezetében viharossá fokozódik. A nappali hőmérsékletek 30-32 fok között alakulnak. Késő estére 24-26 fok közé hűl a levegő. 

kedd.jpg

Kedd: változóan gomolyfelhős, napos idő várható, elszórtan záporral, heves zivatarral. A délkeleti szél megélénkül, zivatarban átmenetileg viharossá fokozódhat. A hajnali órákra 18-20 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 30-32 fok között alakulnak. 

szerda.jpg

Szerda: változóan gomolyfelhős, többnyire napos idő várható, legfeljebb elvétve fordulhat elő zápor, vagy zivatar. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak. A délutáni órákra 31-33 fok közé melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: változást, lehűlést okozó front legkorábban szeptember 3. után érkezhet, így addig is folytatódik az átlagosnál több fokkal melegebb idő. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: tartós, időjárás, kánikula, nyár, meleg