Átmenetileg megszűnik a forró levegő utánpótlása, napközben egy gyenge hidegfront éri el térségünket. A front azonban nem hoz látványos időjárásváltozást, legfeljebb elvétve alakulhat ki futó zápor. A megerősödő északnyugati széllel kissé frissebb levegő érkezik fölénk, így fokozatosan mérséklődik a nappali felmelegedés, a legmagasabb hőmérsékletek azonban továbbra is 30 fok közelében maradnak.

Csütörtökön is folytatódik a viszonylag kellemes hőmérsékletű idő, majd péntektől ismét melegebb levegő érkezik fölénk, a hétvégére visszatér a hőség.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: a napsütés mellett már időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet, zápor, zivatar azonban csak elvétve fordulhat elő. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik. A nappali hőmérsékletek 27-30 fok között alakulnak. Késő estére 22-24 fok közé hűl a levegő.

null

Csütörtök: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős ég mellett hosszabb napos időszakokra is számíthatunk. Elvétve előfordulhat futó zápor. Az északkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 17-19 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 28-30 fok között alakulnak.

null

Péntek: változóan gomolyfelhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 16-18 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 29-31 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a hétvégétől ismét egyre melegebb léghullámok érkeznek fölénk, így visszatér a hőség. Időnként labilissá válik felettünk a légkör, ennek hatására elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás