Keddig egy anticiklon hatása alatt leszünk, a változékony időt okozó frontok elkerülik térségünket. A felhőoszlató légmozgások hatására napos, száraz idő várható, legfeljebb rövid időre növekedhet meg a fátyolfelhőzet. Az anticiklon fölé több hullámban afrikai eredetű, egyre melegebb levegő érkezik, így tovább erősödik nappali felmelegedés. A hőhullám kedden éri el tetőpontját, a déli tájakon már 35 fok közelébe melegszik a levegő.

A forró levegő utánpótlása ezzel meg is szűnik, így további felmelegedés már nem várható, igaz egyelőre jelentősebb felfrissülés sem érkezik.
Szerdán ugyan megközelít bennünket egy hidegfront, csapadék, vagy lehűlés azonban a jelenlegi számítások szerint nem valószínű, legfeljebb egy-két fokkal esik vissza a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Hétfő: napos, száraz idő várható, legfeljebb kevés gomolyfelhő jelenik meg az égen. A délnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 31-33 fok között alakulnak. Késő estére 23-25 fok közé hűl a levegő.

null

Kedd: túlnyomóan napos, száraz idő várható, legfeljebb a késő esti óráktól növekedhet meg helyenként a fátyolfelhőzet. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak. A délutáni órákra 32-34 fok közé melegszik a levegő.

null

Szerda: a napsütés mellett már időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet, zápor, zivatar azonban csak néhol fordulhat elő. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 19-21 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 30-32 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a hét második felében kissé tovább csökken a hőmérséklet, de még így is meleg nyári időben lesz részünk. A hétvége felé labilis levegő érkezik fölénk, ezért fokozatosan növekszik a zápor, zivatarhajlam.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár