Északnyugati áramlással száraz, átlagos hőmérsékletű léghullámok érkeznek fölénk, így folytatódik többnyire napos idő, jelentősebb felmelegedés egyelőre nem várható. Az éjszakák frissek leszek, többfelé 15 fok közelébe hűl a levegő, a legmagasabb nappali hőmérsékletek pedig többnyire 25-28 fok között alakulnak.

A jövő hét elején azonban ismét délire fordul felettünk az áramlás, amellyel afrikai eredetű, egyre melegebb levegő éri el hazánkat. A meleghullám kezdetén már 30 fok köré emelkedik a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Vasárnap: változóan gomolyfelhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 25-27 fok között alakulnak. Késő estére 20-22 fok közé hűl a levegő.

null

Hétfő: a napsütés mellett időnként megnövekszik a gomolyfelhőzet, zápor, zivatar azonban nem valószínű. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 14-16 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 27-29 fok között alakulnak.

null

Kedd: napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak, csapadék továbbra sem várható. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órákra 16-18 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 29-31 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: csütörtökön tetőzik a hőhullám, majd ezt követően egy hidegfront hatására ismét visszaesik a hőmérséklet és többfelé várható zápor, zivatar.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár