A következő napokban anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, azaz tovább csökken a csapadékhajlam, már csak néhol fordulhat elő zápor, vagy zivatar. Az áramlás ugyan északnyugati marad, ezzel azonban már az átlagosnak megfelelő hőmérsékletű léghullámok érkeznek fölénk. Csütörtökig igazi nyaralóidőre, 30 fok körüli nappali hőmérsékletekre számíthatunk.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak, legfeljebb néhol alakulhat ki zápor, zivatar. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A nappali hőmérsékletek 29-31 fok között alakulnak. Késő estére 25-27 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: a napsütés mellett időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet, zápor, zivatar azonban legfeljebb néhol fordulhat elő. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 19-21 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 29-31 fok között alakulnak.

null

Csütörtök: napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak, csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak. A délutáni órákra 29-31 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: pénteken egy újabb front éri el térségünket, így egyre többfelé várható zápor, heves zivatar. A hőmérsékletekben azonban nem lesz jelentős változás, legfeljebb néhány fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés. A hétvégén már több lesz a napsütés, a jövő hét elején azonban ismét változékonyabbra fordul az idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár