Délnyugati áramlással afrikai eredetű, meleg levegő érkezik fölénk, így ma kissé tovább erősödik a nappali felmelegedés, országos kánikulára számíthatunk. A délutáni órákra 31-33 fok közé melegszik a levegő, legfeljebb az északnyugati tájakon lehet ennél néhány fokkal frissebb idő.
Hétfőn egy gyenge hidegfront súrolja hazánkat, ennek hatására átmenetileg északnyugatira fordul felettünk a légmozgás, számottevő csapadék, vagy jelentősebb hőmérséklet visszaesés azonban nem várható. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

vasárnap.jpg

Vasárnap: a napsütés mellett időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet, átmeneti csapadék azonban csak elvétve fordulhat elő. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A nappali hőmérsékletek 31-33 fok között alakulnak. Késő estére 25-27 fok közé hűl a levegő. 

hétfő.jpg

Hétfő: többnyire napos, száraz idő várható, legfeljebb kevés gomolyfelhő jelenik meg az égen. Az északnyugati szél megerősödhet. A hajnali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak. A délutáni órákra 29-31 fok közé melegszik a levegő. 

kedd.jpg

Kedd: továbbra is a napsütésé lesz a főszerep, átmeneti gomolyfelhős időszakok azonban előfordulhatnak. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 17-19 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 29-31 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét végéig folytatódik a kánikula, sőt a hét második felében kissé tovább erősödik a nappali felmelegedés. Számottevő csapadék továbbra sem várható. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: elszórt csapadék, kánikula, meleg, zápor, időjárás