Anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a jelentős változást okozó frontok elkerülik térségünket. Eleinte száraz, stabil levegő áramlik fölénk, ennek köszönhetően többnyire napos idő várható, legfeljebb átmenetileg növekedhet meg a gomolyfelhőzet. Az éjszakák frissek lesznek, helyenként 10 fok közelébe hűl a levegő, a délutáni órákra azonban már mindenhol 25 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

Csütörtöktől átmenetileg kissé nedvesebb, labilis levegő érkezik fölénk, így növekszik a zápor, zivatarhajlam, ennek ellenére azonban tovább erősödik a nappali felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: a napsütés mellett időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet, zápor, zivatar azonban csak elvétve fordulhat elő. Az északnyugati szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 25-27 fok között alakulnak. Késő estére 20-22 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: többnyire napos idő várható, helyenként azonban átmenetileg megnövekedhet a gomolyfelhőzet. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 14-16 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 25-27 fok között alakulnak.

null

Csütörtök: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Szórványosan várható zápor, zivatar. Néhol felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. Az északnyugati szél megélénkül, zivatarokban viharossá fokozódik. A hajnali hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak. A délutáni órákra 26-28 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: pénteken még folytatódik a fülledt, zivatarokkal tarkított idő, majd a hétvégétől szárazabb levegő érkezik fölénk, már csak elvétve alakulhat ki csapadék. Délire fordul felettünk az áramlás, amellyel afrikai eredetű, egyre melegebb levegő árasztja el térségünket.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: időjárás, somogy megye, kaposvár