Északnyugati áramlás alakult ki felettünk, amellyel több hullámban hűvös, váltakozó nedvességtartalmú levegő érkezik fölénk. A következő napokban ezért folytatódik a változékony, szeles, az átlagosnál több fokkal hűvösebb idő.

A nappali maximum hőmérsékletek többnyire 25 fok alatt alakulnak, éjszakánként pedig a derült, szélcsendes tájakon 10 fok alá hűlhet a levegő. 
Több-kevesebb napsütésre minden nap számíthatunk, közben azonban erősen gomolyfelhős időszakok, illetve elszórtan jelentéktelen futó záporok is előfordulhatnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Kedd: eleinte még előfordulhatnak borongós tájak, néhol kisebb eső, zápor sem kizárt, majd napközben felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 22-24 fok között alakulnak. Késő estére 19-21 fok közé hűl a levegő. 

Szerda: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat rövid ideig tartó zápor. Az északnyugati szél élénk, néhol erős lesz. A hajnali órákra 12-14 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 22-24 fok között alakulnak.

Csütörtök: többnyire napos idő várható, helyenként azonban megnövekedhet a fátyol, vagy gomolyfelhőzet. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 10-12 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 23-25 fok között alakulnak.

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejéig folytatódik a változékony, az átlagosnál néhány fokkal hűvösebb idő. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hidegfront, enyhülés, kánikula, nyár, hőség, lehűlés, csapadék, időjárás