Északnyugat felől egy hidegfront érte el hazánkat, amely fokozatosan véget vet a hőségnek. Ma még azonban kevéssel 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, fülledt meleg időre számíthatunk. A front hatására ismét labilissá válik felettünk a légkör, így beindul a gomolyfelhő képződés és helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Nagy területre kiterjedő zivatartevékenység azonban nem valószínű.

Holnapra már megérkezik fölénk a frissebb levegő, így néhány fokkal tovább csökken a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: a napsütés mellett időnként erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet és elszórtan zápor, heves zivatar is előfordulhat. Az északnyugati szél megerősödik, zivatarokban átmenetileg viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 30-32 fok között alakulnak. Késő estére 25-27 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak, elszórtan várható zápor, zivatar. Az északi szél élénk, néhol erős lesz. A hajnali órákra 18-20 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 27-29 fok között alakulnak.

null

Csütörtök: a napsütés mellett időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet és néhol átmeneti zápor, zivatar is előfordulhat. Az északi szél megélénkül. A hajnali órákra 15-17 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 26-28 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejéig folytatódik a szélsőségektől mentes, kellemes nyaralóidő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: időjárás, somogy megye, kaposvár