Egy közelgő hidegfront előterében felerősödik felettünk a déli áramlás, amellyel az eddigieknél is melegebb levegő érkezik fölénk. Ma tovább erősödik a nappali felmelegedés, a megye nyugati, délnyugati tájain rövid időre akár 35 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet. Folytatódik a nagyrészt napos, száraz idő, helyenként azonban már megnövekedhet a fátyolfelhőzet.

Holnap már közelebb kerül hozzánk a hidegfront, ennek hatására labilissá válik a légkör, helyenként zápor, heves zivatar is előfordulhat. Egy árnyalattal már enyhülhet a nagy meleg, a hőmérsékletek azonban még 30 fok felett alakulnak.

Szerdára várhatóan megérkezik a felfrissülés, az északnyugatira forduló széllel 5-6 fokkal hűvösebb levegő árasztja el térségünket.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Hétfő: többnyire napos, száraz idő várható, a délutáni, esti órákban azonban már helyenként megnövekedhet a fátyolfelhőzet. A délnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A nappali hőmérsékletek 34-36 fok között alakulnak. Késő estére 27-29 fok közé hűl a levegő.

null

Kedd: a napsütés mellett már időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet és elszórtan zápor, heves zivatar is előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órákra 19-21 fok közé hűl a levegő. A délutáni órákra 29-31 fok közé melegszik a levegő.

null

Szerda: a változóan gomolyfelhős ég mellett hosszabb napos időszakokra is számíthatunk. Elszórtan előfordulhat zápor, zivatar. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak. A délutáni órákra 27-29 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: vasárnapig folytatódik a kellemes hőmérsékletű, igazi nyári idő, legfeljebb egy napra, szombatra emelkedik 30 fok fölé a hőmérséklet. A napos időszakok mellett időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet, zápor, zivatar azonban csal néhol fordulhat elő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás