A nyár második hónapja összességében átlagos hőmérsékletű, átlagosan csapadékos lehet. A néhány napos kánikulák, illetve a kevésbé meleg, zivataros időszakok gyakran váltogathatják egymást, így a rendkívüli, tartósan elhúzódó hőhullámoknak is viszonylag kicsi az esélye.

Hőmérsékleti szempontból megosztott Európa időjárása. Az északi tájakon, főleg a Skandináv térség felett az ilyenkor szokásosnál jóval hűvösebb légtömeg helyezkedik el, helyenként még napközben is 10 fok körül alakul a hőmérséklet. Ezzel szemben a kontinens déli felén már hetek óta tombol a nyár, a déli peremvidéken időnként 40 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. A Kárpát-medence környéke is a meleg zónába tartozik, a hőmérsékletek azonban az extrém értékek alatt alakulnak.

Térségünk időjárását a következő időszakban az Európa nyugati, illetve északi, északkeleti tájain képződő, vagy vonuló ciklonok határozzák meg. A Brit-szigetek környékén kialakuló ciklonok előoldali áramlásába kerülve ízelítőt kapunk az afrikai melegből, ilyenkor néhány napra 35 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

A kontinens északkeleti területei felett felépülő ciklonok azonban időről-időre blokkolják az erős déli áramlásokat. A légörvényekről leszakadó hidegfrontok frissebb léghullámokat szállítanak fölénk, így enyhül a nagy meleg, több napra 30 fok alá csökken a hőmérséklet. A kevésbé meleg periódusokban záporok, heves zivatarok is előfordulhatnak.

Megjegyzés: az anomália előrejelzés megmutatja, hogy egy adott időszak időjárása mennyiben térhet majd el a sokéves átlagtól. Az összességében átlagos hőmérsékletű hónap nem jelenti azt, hogy az adott időszakban nem fordulhat elő átlag alatti, vagy feletti hőmérséklet. A hosszútávú előrejelzés a szokásosnál bizonytalanabb, ezért csak jelzésértékű.

1. Ábra: a CFS modell hőmérsékleti anomália előrejelzése júliusra.
1. Ábra: a CFS modell hőmérsékleti anomália előrejelzése júliusra.
2. Ábra: a CFS modell csapadék anomália előrejelzése júliusra.
2. Ábra: a CFS modell csapadék anomália előrejelzése júliusra.
3. Ábra: hőmérsékleti szempontból kettősség jellemzi Európa időjárását. Hazánk többnyire a meleg zónába tartozik, de a hűvösebb légtömeg sincs túl nagy távolságra tőlünk. A jelentős hőmérsékleti kontraszt miatt időnként változékonyabbra fordul időjárásunk, azaz a néhány napos hőség időszakokat hidegfrontok, kevésbé meleg periódusok szakítják meg.
3. Ábra: hőmérsékleti szempontból kettősség jellemzi Európa időjárását. Hazánk többnyire a meleg zónába tartozik, de a hűvösebb légtömeg sincs túl nagy távolságra tőlünk. A jelentős hőmérsékleti kontraszt miatt időnként változékonyabbra fordul időjárásunk, azaz a néhány napos hőség időszakokat hidegfrontok, kevésbé meleg periódusok szakítják meg.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: kaposvár, időjárás, somogy megye