Továbbra is anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a leszálló légmozgások hatására túlnyomóan napos, száraz idő várható. Az anticiklon fölé afrikai eredetű, meleg levegő érkezik, így ma már erősödik a nappali felmelegedés, ismét 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. 
Az újabb hőhullám hétfőn éri el tetőpontját, ekkor már nagy területen mérhetünk 35 fok körüli maximum hőmérsékleteket. 

Kedden egy hidegfront közelíti meg hazánkat, ennek hatására labilissá válik a légkör, növekszik a zápor, zivatarhajlam. Kissé már enyhül a nagy meleg, a hőmérsékletek azonban még kevéssel 30 fok felett alakulnak. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

vasárnap (1).jpg

Vasárnap: túlnyomóan napos, száraz idő várható. A délnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 30-32 fok között alakulnak. Késő estére 25-27 fok közé hűl a levegő. 

hétfő.jpg

Hétfő: többnyire napos, száraz idő várható, a délutáni, esti óráktól azonban már helyenként megnövekedhet a fátyolfelhőzet. A délnyugati szél élénk, néhol erős lesz. A hajnali hőmérsékletek 17-19 fok között alakulnak. A délutáni órákra 34-36 fok közé melegszik a levegő. 

kedd.jpg

Kedd: a napsütés mellett már időnként erősebben is megnövekedhet a gomolyfelhőzet és elszórtan zápor, heves zivatar is kialakulhat. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 19-21 fok között alakulnak. A délutáni órákra 29-31 fok közé melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét végéig várhatóan nem tér vissza a hőség, a nappali hőmérsékletek többnyire 28-30 fok között alakulnak. Időnként egy-egy hűsítő zápor, vagy zivatar is kialakulhat. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hőhullám, július, hőség, meleg, időjárás