Ma még folytatódik a gyenge északi áramlás, így jelentős felmelegedés egyelőre nem várható, a nappali hőmérsékletek kevéssel 30 fok alatt alakulnak. A következő napokban azonban ismét délire fordul felettünk az áramlás amellyel több hullámban afrikai eredetű, egyre melegebb levegő érkezik fölénk. Holnaptól tovább erősödik a nappali felmelegedés, hétfőre pedig visszatér a hőség, a nappali hőmérsékletek már ismét 35 fok közelében alakulnak. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szombat.jpg

Szombat: túlnyomóan napos, száraz idő várható, csak kevés gomolyfelhő jelenhet meg az égen. Az északi szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 27-29 fok között alakulnak. Késő estére 21-23 fok közé hűl a levegő. 

vasárnap.jpg

Vasárnap: napos, száraz idő várható. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órákra 13-15 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 30-32 fok között alakulnak. 

hétfő.jpg

Hétfő: többnyire napos idő várható, a délutáni, esti órákban azonban már megnövekedhet a fátyolfelhőzet. Csapadék nem valószínű. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 17-19 fok között alakulnak. A délutáni órákra 33-35 fok közé melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét kedden már egy hidegfront közelíti meg térségünket, így labilissá válik a légkör, ismét növekszik a zivatarhajlam. A hőség azonban egyelőre csak kismértékben enyhül, a nappali hőmérsékletek még többnyire 30 fok felett alakulnak. A hét közepétől felfrissül az idő, majd pénteken már újabb felmelegedés valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: strandidő, száraz, napos, nyár, időjárás