A távozó ciklon mögött déli áramlás alakul ki felettünk, amellyel már szárazabb, egyre melegebb levegő érkezik fölénk. A következő napokban további jelentős felmelegedésre számíthatunk, az időjárás visszaáll a rendes kerékvágásba. Eleinte csak az átlagos köré melegszik a levegő, majd a hét utolsó napján már 25 fok közeli maximum hőmérsékletek is előfordulhatnak.

Több-kevesebb napsütésre szinte mindennap számíthatunk, az erős párolgás miatt azonban a délutáni órákban megindulhat a gomolyfelhő képződés és helyenként zápor, zivatar is kialakulhat.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, csapadék nem valószínű. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 16-18 fok között alakulnak. A késő esti órákra 11-13 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: változóan gomolyfelhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Elszórtan előfordulhat átmeneti zápor, vagy gyenge zivatar. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali órákra 7-9 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak.

null

Vasárnap: a napsütés mellett időnként erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet és a délutáni órákban elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat. A délnyugati szél élénk, néhol erős lesz. A hajnali órák hőmérséklete 10-12 fok között alakul. A délutáni órákra 23-25 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét nagy részében nedves, labilis levegő alakítja időjárásunkat, ami kedvező feltételeket teremt a záporok, zivatarok kialakulásának. A hőmérsékletek nagyjából az évszakos átlagnak megfelelően alakulnak, legfeljebb a hét közepén lehet néhány fokkal hűvösebb idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár