A következő napok időjárását egy tőlünk délre kialakuló mediterrán ciklon határozza meg. A ciklon előoldali áramlásában enyhe, nagy nedvességtartalmú, hátoldalán pedig hideg, sarkvidéki eredetű levegő áramlik fölénk. A két légtömeg felettünk keveredik egymással ami kedvez a felhő és csapadékképződének.

Hétfőig tehát a felhőké lesz a főszerep és összességében sokfelé várható eső, zápor. A csapadékhullásban kisebb-nagyobb szünetek is lehetnek és a várható eső mennyisége szeszélyes területi eloszlást mutathat majd. A megerősödő, helyenként viharossá fokozódó északi széllel egyre hidegebb levegő érkezik fölénk, így erős lehűlés kezdődik.

A legmagasabb nappali hőmérsékletek vasárnap és hétfőn már többnyire 10 fok alatt alakulnak. A csapadék és nagy szél jelentősen rontja majd az amúgy sem magas hőérzetünket.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, legfeljebb átmenetileg szakadozhat fel a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor. A délutáni órákban egy-egy zivatar is előfordulhat Az északira forduló szél megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 15-18 fok között alakulnak. Késő estére 12-14 fok közé hűl a levegő.

null

Vasárnap: túlnyomóan borult idő várható többfelé esővel, záporral. Az északi szél erős, időnként viharos lesz. A hajnali órákra 6-8 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 7-10 fok között alakulnak.

null

Hétfő: borult idő várható, legfeljebb néhol vékonyodhat el a felhőzet. Eleinte többfelé várható újabb eső, zápor, majd a délutáni óráktól várhatóan csökken a csapadékhajlam. Az északi szél erős, időnként viharos lesz. A hajnali órákra 5-7 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 7-10 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: keddtől távozik a ciklon, fokozatosan felszakadozik a felhőzet. Erősödik a nappali felmelegedés, a hőmérsékletek azonban még mindig elmaradnak az ilyenkor szokásostól. Szerdán még folytatódik a nyugodt idő, kissé tovább esősödik a nappali felmelegedés, majd csütörtökre ismét nedvesebb levegő érkezik fölénk.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár