A borongós, hűvös időt okozó sekély ciklon eltávolodik térségünkből, mögötte pedig már szárazabb, több fokkal melegebb levegő érkezik fölénk. Napközben már egyre nagyobb területen szakadozik fel a felhőzet, legfeljebb elvétve fordulhat elő futó zápor. A északnyugati szél azonban továbbra is erős lesz, így a délutáni 20 fok körüli hőmérsékleteket a ténylegesnél hűvösebbnek érezhetjük.

Csütörtökön kissé tovább melegszik az idő, majd pénteken már egy újabb hidegfront közelíti meg hazánkat, ennek hatására növekszik a csapadékhajlam, a délutáni órákban már eső, zápor, zivatar is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérsékletek azonban még 20 fok körül alakulnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: eleinte még előfordulhatnak erősen felhős tájak, majd napközben felszakadozik a felhőzet, hosszabb napos időszakok is lehetnek. Néhol előfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak. Késő estére 12-14 fok közé hűl a levegő.

null

Csütörtök: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Néhol előfordulhat futó zápor. A délnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali órákra 8-10 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak.

null

Péntek: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A délutáni óráktól egyre többfelé valószínű eső, zápor, esetleg zivatar. A délnyugati szél erős lesz. A hajnali órákra 10-12 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 19-21 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén már a hidegfront hatására kialakuló mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, így egyre csapadékosabbra fordul az idő. Hétfőig helyeként nagy mennyiségű eső is hullhat. A ciklon hátoldalán sarkvidéki eredetű, egyre hidegebb levegő érkezik fölénk, így erős lehűlés kezdődik, a nappali hőmérsékletek helyenként már a 10 fokot sem érik el.

A jövő hét elején még folytatódik a csapadékos, hűvös idő, majd a hét közepétől fokozatos javulás kezdődik.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár