A hűvös, csapadékos időt okozó légörvény csak lassan távolodik térségünkből, így a nap nagy részében még folytatódik a változékony idő. Többnyire a felhőké lesz a főszerep és további kisebb esők, záporok is előfordulhatnak. Kissé erősödik a nappali felmelegedés, helyenként már 10 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

Holnapra elhagyja térségünket a ciklon, mögötte pedig északkeleti áramlással jóval szárazabb levegő érkezik fölénk. Egyre nagyobb területen szakadozik fel a felhőzet, illetve süt ki a nap. Tovább erősödik a nappali felmelegedés, a hőmérsékletek már megközelíthetik a 15 fokot. A derült idő miatt azonban az éjszakák is hidegebbek lesznek, kedd hajnalban akár talaj menti fagyok is előfordulhatnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Vasárnap: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, helyenként azonban már elvékonyodhat a felhőzet. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. Az északi szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 11-13 fok között alakulnak, de a csapadékosabb helyeken 10 foknál hűvösebb lesz. Késő estére 7-9 fok közé hűl a levegő.

null

Hétfő: változóan gomolyfelhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. Az északkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 3-5 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak.

null

Kedd: túlnyomóan napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a gomolyfelhőzet. Az északkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő, néhol talaj menti fagy sem kizárt. A délutáni órákra 14-16 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét végéig további felmelegedés várható, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már 20 fok körül alakulnak. Eleinte folytatódik a nagyrészt napos, száraz idő, majd az ünnepek alatt már növekedhet a zápor, zivatarhajlam.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: kaposvár, időjárás, somogy megye