A csapadékos időt okozó mediterrán ciklon csak lassan távolodik térségünkből, így a következő 24 óra időjárására még hatással lesz. A ciklon hátoldalán hűvös, előoldalán pedig enyhe, nedves levegő érkezik fölénk. A két levegőfajta a Kárpát-medence térségében keveredik egymással, ami kedvez a felhő és csapadékképződésnek. Vasárnap estig még bárhol előfordulhat kisebb eső, zápor, jelentősebb csapadék azonban már nem valószínű, sőt az időszak végén a felhőzet is elvékonyodhat.

A nappali hőmérsékletek eleinte az átlagos alatt alakulnak, majd vasárnaptól fokozatos enyhülés kezdődik.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

null

Péntek: túlnyomóan borult idő várható, legfeljebb átmenetileg vékonyodhat el a felhőzet. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. Az északi szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 8-11 fok között alakulnak, az alacsonyabb értékeket a csapadékos helyeken mérhetjük. Késő estére 7-9 fok közé hűl a levegő.

 

null

Szombat: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, legfeljebb átmenetileg vékonyodhat el a felhőzet. Eleinte még többfelé lehet eső, zápor, majd napközben csökken a csapadékhajlam. Az északi szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órákra 8-11 fok közé enyhül a levegő. 

null
 

Vasárnap: többnyire erősen felhős idő várható, helyenként azonban már elvékonyodhat a felhőzet. Szórványosan előfordulhat kisebb eső, zápor. Az északi szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 5-7 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 12-14 fok között alakulnak. 

null
 

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejétől már szárazabb, egyre enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, ennek köszönhetően jelentős javulás kezdődik időjárásunkban.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: előre, szalinay, időjárás