A hétvégén még egy anticiklon alakítja időjárásunkat, így folytatódik a túlnyomórészt napos, száraz idő, legfeljebb kevés fátyolfelhő jelenhet meg az égen. Az anticiklon fölé déli áramlással enyhe levegő érkezik, ennek hatására kissé tovább erősödik a nappali felmelegedés, helyenként már kevéssel 20 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet. Erős, vagy viharos szél ezúttal nem rontja majd a hőérzetünket, így kifejezetten kellemes időre számíthatunk.

Hétfőn már egy hidegfront közelíti meg hazánkat, ennek hatására több lesz felettünk a felhő, elszórtan eső, zápor is előfordulhat, a hőmérsékletek azonban még 15 fok körül alakulnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: túlnyomóan napos, száraz idő várható. A délkeleti szél kissé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak. Késő estére 10-12 fok közé hűl a levegő.

null

Vasárnap: többnyire napos idő várható, helyenként azonban átmenetileg megnövekedhet a fátyolfelhőzet. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 3-5 fok közé hűl a levegő. A délutáni hőmérsékletek 19-21 fok között alakulnak.

null

Hétfő: gyakran lesz erősen felhős az ég, rövid napos időszakok azonban bárhol előfordulhatnak. Elszórtan kisebb eső, futó zápor is kialakulhat. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. A délutáni órákra 14-16 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: keddtől további lehűlés várható, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már csak 10 fok körül alakulnak. A hét közepén erősödik az éjszakai lehűlés, megjelennek a gyenge fagyok, majd ezt követően fokozatos enyhülés kezdődik.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás