A hidegfront csapadékzónája várhatóan gyorsan áthalad majd felettünk, így tartós esőzés ezúttal sem valószínű. A megerősödő, helyenként viharossá fokozódó széllel egyre hűvösebb léghullámok érkeznek fölénk, ezért napközben már nem emelkedik a hőmérséklet, sőt helyenként hűvösebb lesz mint reggel.

Holnap még a hidegfront alakítja időjárásunkat, így folytatódik a változékony, szeles idő. Eleinte még előfordulhat kisebb eső, zápor, majd csökken a csapadékhajlam, megkezdődik a felhőzet elvékonyodása.

A front mögött északi áramlás alakul ki felettünk, amellyel a továbbiakban is hűvös, de már szárazabb levegő érkezik fölénk. Szerdán már felszakadozik a felhőzet, egyre nagyobb területen süthet ki a nap. Erősödik az éjszakai lehűlés, a szélvédett helyeken gyenge fagy is előfordulhat, napközben pedig kevéssel 10 fok feletti maximum hőmérsékletek várhatók.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Hétfő: túlnyomóan borult idő várható egyre többfelé esővel, záporral. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 8-10 fok között alakul. Késő estére 5-7 fok közé hűl a levegő.

null

Kedd: többnyire a felhőké lesz a főszerep, rövid napos időszakok azonban már előfordulhatnak. Eleinte még kialakulhat kisebb eső, zápor, majd tovább csökken a csapadékhajlam. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. A délutáni órákra 10-12 fok közé enyhül a levegő.

null

Szerda: változóan felhős, napos idő várható. Az északi szél élénk, néhol erős lesz. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő, de a szélvédett helyeken gyenge fagy is lehet. A délutáni órákra 10-12 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a hét második felében fokozatos enyhülés kezdődik, visszatérnek a 15 fok feletti nappali hőmérsékletek.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár