Egy ciklon előoldali áramlásában ma igen enyhe léghullámok érkeznek fölénk, így tovább erősödik a nappali felmelegedés, a délutáni órákban már a május elején szokásos maximum hőmérsékletek várhatók.

További melegedés azonban már nem várható, holnapra ugyanis egy újabb hidegfront érkezik fölénk. A mainál több lesz felettünk a felhő és elszórtan kisebb esők, záporok is előfordulhatnak. A front nem hoz magával jelentős lehűlést, de néhány fokkal már mérséklődik a nappali felmelegedés.

Szombaton is folytatódik a változékony idő, kisebb csapadék azonban csak elszórtan fordulhat elő. A hőmérsékletekben nem várható lényeges változás, folytatódik az átlagosnál több fokkal enyhébb idő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Csütörtök: változóan fátyolfelhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, csapadék nem valószínű. A délnyugati szél erős, időnként viharos lesz. A délutáni órákra 19-22 fok közé melegszik a levegő. A késő esti hőmérsékletek 12-15 fok között alakulnak.

Péntek: felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Elszórtan futó záporok is kialakulhatnak. A nyugati szél élénk, időnként erős lesz. A hajnali órákra 8-10 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 15-17 fok között alakulnak.

Szombat: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan kisebb eső, futó zápor is előfordulhat. A délnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak. A délutáni órákra 14-16 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: vasárnap még folytatódik az átlagosnál több fokkal enyhébb idő, majd a jövő hét elején egy hidegfront hatására jelentősen mérséklődik a nappali felmelegedés, az időjárás visszaáll a rendes kerékvágásba. Vasárnap estétől hétfő délutánig többfelé várható eső, zápor.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: május, enyhül, szél, meleg, front, tavasz, csapadék, időjárás