Egy közelgő hidegfront előterében ma igen enyhe léghullámok érkeznek fölénk, így erőteljes felmelegedés várható, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már megközelíthetik a 20 fokot. A meleg levegő beáramlása azonban erős szél kíséretében zajlik, így a ténylegesnél valamivel hűvösebbet érezhetünk. A késő esti, éjszakai órákban megérkezik a hidegfront, így átmenetileg megvastagszik a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor. A hajnali órákig helyenként jelentős mennyiségű csapadék is hullhat.

Holnap már elhagyja térségünket az esőzóna, megkezdődik a felhőzet felszakadozása. A front mögött egy napra visszaesik a hőmérséklet, 10-12 foknál azonban most sem lesz hűvösebb. 

Szerdán már ismét délire fordul felettünk az áramlás, újabb felmelegedés kezdődik. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null
 

Hétfő: eleinte változóan felhős, napos idő várható, majd fokozatosan megnövekszik a felhőzet és az esti, késő esti óráktól már eső, zápor is előfordulhat. A délnyugati szél erős, időnként viharos lesz. A nappali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak. Késő estére 13-15 fok közé hűl a levegő. 

 

null

Kedd: eleinte még előfordulhat eső, zápor, majd napközben csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A nyugati szél erős, néhol viharos lesz. A hajnali órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. A délutáni órákra 11-13 fokig melegszik a levegő. 

null
 

Szerda: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat jelentéktelen futó zápor. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő. A délutáni maximum hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak. 

 

null

Távolabbi kilátások: a héten is folytatódik a változékony, igazi tavaszi idő. Csütörtökön lesz a legmelegebb, ekkor már 20 fok fölé melegedhet a levegő, majd a hétvégére néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: előre, szalinay, időjárás