Időjárásunkat az Európa északnyugati, északi tájain haladó ciklonok és azok frontjai határozzák meg. A következő napokban is folytatódik a változékony, hideg és melegfrontokkal tarkított idő. Ma és holnap ciklon előoldali, meleg áramlás alakítja időjárásunkat. Az átmeneti kisebb lehűlés után fokozatosan erősödik a nappali felmelegedés, hétfőn már ismét 20 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. A melegebb levegő beáramlása azonban erős, időnként viharos széllel jár egy együtt, emiatt a ténylegesnél alacsonyabb lesz a hőérzetünk. 

Hétfő este már egy hidegfront közelíti meg térségünket, így erősen megnövekszik a felhőzet és átmenetileg egyre többfelé várható eső, zápor. Keddre ismét visszaesik a hőmérséklet, 10-12 foknál azonban ekkor sem lesz hűvösebb. Eleinte még előfordulhat kisebb eső, zápor, majd napközben csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

null

Vasárnap: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat jelentéktelen zápor. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 12-14 fok között alakulnak. Késő estére 7-9 fok közé hűl a levegő. 

null
 

Hétfő: eleinte még előfordulhatnak napos tájak, majd fokozatosan megnövekszik a felhőzet és az esti óráktól egyre többfelé várható eső, zápor. A délnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A hajnali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak. A délutáni órákra 18-20 fokig melegszik a levegő. 

null
 

Kedd: eleinte még előfordulhat eső, zápor, majd napközben csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A délnyugati szél erős lesz. A hajnali órákra 5-7 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. 

 

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét végéig folytatódik a frontokkal tarkított tavaszias idő. A hőmérsékletek végig az átlagos felett alakulnak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: előre, szalinay, időjárás