Egy közelgő gyenge hidegfront előterében ma igen enyhe léghullámok érkeznek fölénk, így tovább erősödik a nappali felmelegedés, a legtöbb helyen már 15 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Kisebb körzetekben, elsősorban a nyugati, délnyugati tájakon akár 18-20 fokos csúcsértékek is előfordulhatnak. Száraz levegő alakítja időjárásunkat, így többnyire a napsütésé lesz a főszerep.

Holnap megérkezik fölénk a fent említett időjárási front, így sok lesz felettünk a felhő és elszórtan egy-egy futó zápor is előfordulhat. Az északnyugatira forduló széllel néhány fokkal hűvösebb levegő érkezik fölénk, emiatt kissé mérséklődik a nappali felmelegedés.

Szombaton is folytatódik a változékony idő. Gyakran lesz erősen felhős az ég, inkább csak rövid napos időszakok fordulhatnak elő. A hőmérsékletekben a péntekihez képest nem lesz lényeges változás, de átmenetileg néhány fokkal tovább mérséklődik a nappali felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Csütörtök: többnyire napos, száraz idő várható, legfeljebb kevés fátyolfelhő jelenhet meg az égen. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A nappali hőmérsékletek általában 16-18 fok között alakulnak. Késő estére 8-10 fok közé hűl a levegő.

Péntek: gyakran lesz erősen felhős az ég, emellett azonban kevés napsütésre is számíthatunk. Elszórtan előfordulhat kisebb eső, futó zápor. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órákra 4-6 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 12-14 fok között alakulnak.

Szombat: továbbra is a felhőké lesz a főszerep, legfeljebb rövid napos időszakok fordulhatnak elő. Néhol egy-egy zápor is kialakulhat. Az északi szél erős lesz. A hajnali órákra 3-5 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak.  

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepéig folytatódik a változékony, de összességében az átlagosnál több fokkal melegebb idő. Vasárnaptól erősödik a nappali felmelegedés, hétfőn már 15 fok fölé melegszik a levegő, majd a hét közepére egy hidegfront hatására néhány fokkal ismét visszaesik a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: tavsz, enyhül, front, csapadék, tél, meleg, időjárás