A szép időt okozó anticiklon fokozatosan gyengül felettünk, így a ciklonok és azok frontjai is megközelítik térségünket. Napközben egy északnyugat felől közelgő hidegfront hatására fokozatosan megnövekszik a felhőzet és főleg az esti óráktól már kisebb csapadék is előfordulhat. Egyelőre folytatódik az igen enyhe idő, a nappali hőmérsékletek továbbra is 10 fok felett alakulnak.

Holnapra megérkezik fölénk a markáns hidegfront, így változékony, erősen szeles időre számíthatunk. Jelentős csapadék azonban továbbra sem várható, legfeljebb kisebb esők, futó záporok fordulhatnak elő. Kissé már mérséklődik a nappali felmelegedés, a hőmérsékletek azonban még továbbra is az átlagos felett alakulnak.

A front mögött szombatra sarkvidéki eredetű, hideg levegő árasztja el térségünket, így jelentős lehűlés kezdődik, napközben már nem lesz melegebb 1-2 foknál. A fölénk érkező levegő meglehetősen száraz lesz, így többnyire napos idő várható.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: napközben fokozatosan megnövekszik a felhőzet és főleg az esti óráktól szórványosan kisebb eső, zápor is előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A nappali hőmérsékletek 9-12 fok között alakulnak. Késő estére 5-7 fok közé hűl a levegő.

null

Péntek: többnyire erősen felhős idő várható, legfeljebb néhol süthet ki rövid időre a nap. A reggeli, délelőtti órákban szórványosan még előfordulhat kisebb eső, zápor, majd napközben csökken a csapadékhajlam. Az északira forduló szél erős, helyenként viharos lesz. A hajnali órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órákra 8-10 fok közé melegszik a levegő.

null

Szombat: túlnyomóan napos idő várható, legfeljebb néhol növekedhet meg átmenetileg a fátyolfelhőzet. Az északi, északkeleti szél megerősödik. A hajnali órákra -5,-2 fok közé hűl a levegő. A délutáni maximum hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: vasárnap még folytatódik a téliesen hideg idő, majd a jövő hét elejétől fokozatos enyhülés kezdődik, visszatérnek a 10 fok körüli nappali hőmérsékletek.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás